|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 47 találat | lapozás: 1-30 | 31-47 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Papp Z. Attila 2014. január 20.A MOBILITÁS JEGYÉBENAz erdélyi magyar doktoranduszok fantomképe Az 1981-1985 közötti korosztályból vannak a legtöbben, nagy részük jól beszél angolul, és tanult már külföldön. A BBTE és az ELTE a legmenőbb. Az Aranymetszés 2013 – Kárpát-medencei magyar doktorandusz életpálya-vizsgálat keretein belül Erdélyben is felmérték azokat a magyar doktoranduszokat, akik Romániában magyar nyelven tanulnak, román képzésben vesznek részt, illetve innen származtak el magyarországi, más külföldi országok egyetemeire. Székely Tünde, Dániel Botond és Talpas Botond tanulmányát a Kisebbségkutatás c. folyóirat közölte a Magyar doktoranduszok a szomszédos országokban című tematikus összeállítás részeként. A szerzők szerint nem könnyű pontos adatokat szerezni arról, hogy hány erdélyi magyar vesz részt doktori képzésben. Pontos számok csak a romániai magyar felsőoktatási intézményhálózat magyar nyelvű doktori képzéseiben részt vevő diákokról (489), illetve a magyarországi felsőoktatási intézményrendszerben PhD képzésben részt vevő román állampolgárok számáról (210) van. Tudni lehet azonban, hogy sokan vesznek részt román nyelvű képzésben is. A kutatók végigböngészték az Oktatási Minisztérium doktoranduszokra vonatkozó adatbázisát, és bár itt nemzetiségre vonatkozó adatok nincsenek megadva, 615 magyar nevet találtak. A doktori képzésben résztvevő erdélyi magyarok száma tehát 1314, és érdemes megjegyezni, hogy a Magyarországon kívül más országokban tanuló diákokról végképp nincsen semmilyen információ – az ő számukat 50-100-ra becsülték a kutatók. Papp Z. Attila és Csata Zsombor átfogó, Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek című tanulmányának összefoglalója itt olvasható. A legtöbben egyébként a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (300), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (130) valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen (49) tanulnak. Magyarországi egyetemek közül nagyon sokan PhD-znek az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (49), a Debreceni Egyetemen (33) és a Közép-Európai Egyetemen (26). A kutatók on-line kérdőíves kutatás segítségével mérték fel a doktori képzésben résztvevők helyzetét. Mint írják, nagyon nehéz volt elérni a kutatás célcsoportját és a tervezettnél kevesebb romániai magyar doktorandusz töltötte ki a kérdőívet. Végül 57 férfi és 103 nő töltötte ki a kérdőívet, ez jelentheti a felsőoktatásban részt vevők „elnőiesedését” is, ugyanakkor a nők magasabb válaszadói hajlandóságáról is árulkodhat. A szerzők a tanulmány összefoglalójában leírják, hogy a kérdőív kitöltőinek kor szerinti megoszlása igen változatos. A legnépesebb korcsoport az 1981-1985 közötti korosztály (a válaszadók 40%-a). Ami a kitöltők családi állapotát illeti, a legtöbben nőtlenek és hajadonok (40%). A válaszadók egyharmada házasságban, további 13,1%-a pedig élettársi kapcsolatban él. A szülők legmagasabb iskolai végzettsége alapján nagyon kevés az a válaszadó, akinek egyik vagy mindkét szülője rendelkezik tudományos fokozattal, de relatíve magas a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők aránya: az apák egyötöde, az anyák egynegyede végzett egyetemet. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a válaszadók nagy többsége első generációs értelmiségi. A válaszadók nagy része (40%) részt vett eddigi tanulmányai során mobilitási programokban: külföldön – jellemzően Magyarországon – tanultak és/vagy kutattak. Nagy többségük beszél egy idegen nyelvet, ugyanakkor románul is boldogulnak. A válaszadók 60%-a dolgozik a doktori képzésben való részvétel mellett, sőt, vannak, akiknek több munkahelyük is van. A PhD-zők elsősorban (44%) felsőoktatási intézményekben, illetve hasonló arányban (20%) magánvállalkozásoknál és a közszférában is dolgoznak. Kutatóintézetben a doktoranduszok egytizede dolgozik. A tanulmány megállapítja, a doktoranduszok több mint fele dolgozik szűken vett szakmájában (a felsőoktatásban vagy kutatóintézetekben), a többiek valószínűleg nem teljesen a szakmájukban helyezkedtek el, és előfordul, hogy túlképzettek ahhoz a munkakörhöz, amelyet ellátnak. Transindex.ro, 2014. január 22.Ezek a csángó oktatási program buktatóiNincsenek magyar szakos tanárok, nagy a fluktuáció a pedagógusok körében, egyes helyszíneken hiányoznak a legelemibb oktatási feltételek, máshol a helyi hatóságok, az iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni a magyar nyelvoktatást – a Csángó Oktatási Program legfontosabb buktatói. Mindezekre az a jelentés világított rá, amelyet egy Csángóföldön készített felmérés alapján állított össze az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete. A kutatást Papp Z. Attila, az intézet igazgatója vezette. A terepkutatás keretében Csángóföldön mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében, Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán pedig interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal. Egyetlen magyar szakot végzett tanár A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyermekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma 1050 volt. Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül csupán egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolta, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára komoly hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – olvasható a jelentésben. Elvándorló pedagógusok A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok is tanítottak. Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie, emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten. A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jó kapcsolatot kialakítania. A fluktuáció problémájának megoldására két javaslat is megfogalmazódott: egyrészt az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, másrészt hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak. Pénzügyi felügyelet Míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. Ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű lenne felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára. Előrehaladásként értékelhető viszont a jelentés szerint az, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ), ami csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók viszont azt tapasztalták, ezzel szemben néhány helyszínen nagy az elégedetlenség, ezért szükséges lenne figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket. Hatósági ellenállás A pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek számos problémával kell szembenézniük. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában. Ott is, ahol ilyen szempontból normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, személyfüggő. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolja a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak. A helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések, a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék, a tankönyvek, a tanterv és munkaterv hiánya. Hol élnének a csángó gyermekek? A kutatók kérdőíveken mérték fel a szocio-demográfiai és egyéb háttéradatokat, a magyar nyelvismeretet, szövegértést, a kérdőív tartalmazott egy matematikai-logikai kompetenciát mérő részt is. 25 faluban, összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont. A vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak.A lista túlsó végén Nagypatak és Bahána található. A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén negyven százalékban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, a képzések akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszínévé is válik a gyermekek számára. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek. Javaslatok A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem lehet kizárólagos, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek. Az oktatás helyszíneit vonzóbb kell tenni. A magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések. Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne. A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják a vizsgálódást végzők. Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna. A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, például ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná. B T. maszol.ro, 2014. február 20.Nemzetpolitikai alapismeretekMagyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvény termében mutatták be, Magyarországon kívül, először azt az igen értékes tartalmat magába foglaló tankönyvet, amelynek címe: Nemzetpolitikai alapismeretek a közszolgálati tisztviselők, valamint egyetemisták számára készült. 2013-ban, dr. Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent 220 oldalas kiadvány a magyar társadalom nemzetpolitikájáról, a külhoni magyarság önszerveződéséről, demográfiai és oktatási helyzetéről, a magyar állampolgárság kérdéséről, a nemzetpolitika és kormányzat viszonyáról nyújt ismereteket. A könyvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta ki. „A könyv a nemzetpolitika tartalmának kifejtését több tudomány-terület metszetében vizsgálja, így valamennyi érdeklődő állampolgár számára is rendszerezett, mélyen elemző tudásanyagot kínál.” Könyvbemutató A rendezvényen jelen voltak Kántor Zoltán, a magyar Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, a kiadvány szerkesztője, szerzője és Illyés Gergely szerző. Magdó János főkonzul felvezető beszédében elmondta, hogy a könyv időszerű és aktuális. Három fejezetben tárgyalja a külhoni magyarok kérdését. Olvasva a könyvet, érdekesnek találta, miként változott az idők folyamán a jobb és baloldali pártoknak a külhoni magyarság kérdéséhez való viszonyuk, melyet Kántor Zoltán a „Nemzet, állam, kisebbség” című fejezetben tárgyal. Antall József miniszterelnök tízmilliós országnak a kormányfőjeként- „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.” „Horn Gyula közjogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát, Orbán viszont Antall gondolatát tette magáévá… Aztán jött Medgyessy Péter, aki áthidaló megoldásként közjogilag ismét tízmillió magyar miniszter elnöke lett, de tizenötmillió magyarért vállalt felelősséget, majd Gyurcsány Ferenc, aki úgy gondolta, hogy „tizenötmillió magyar nevében, tizenötmillió érdekében” fog cselekedni.” Hangsúly eltolódások figyelhetők meg. A könyv olvasmányos, nem komplikálják fölösleges szakismeretek – mondta Magdó János. Dr. Bodó Barna, a Sapientia, EMTE oktatója tankönyvként, kézikönyvként határozza meg a kiadványt. Ilyen jellegű könyv nem jelent meg a Kárpát-medence kisebbségi kérdés által zaklatott területén. Minden nemzetnek meg van a határon túli kisebbsége. Magyarország, a többi kelet-közép európai szocialista országhoz hasonlóan, a kommunizmus idején a kisebbségi kérdést az ország belügyének tekintette. Nem gondolkodtak nemzetpolitikai szempontból. A könyv 3 fejezetében tárgyalják a külhoni magyarság problémáját. Illyés Gergely „ A szomszédos országok politikai rendszere. Külhoni magyar pártok” című írásában 6 ország, köztük Románia, közjogi berendezkedését, etnikai viszonyait, kisebbségi jogokat elemez. Hogyan kell sajtóhíreket értékelni? Szerinte fontos a közigazgatásban dolgozók számára, hogy megismerjék a szomszédos országok politikai rendszerét. Kapitány Balázs a külhoni magyarok demográfiai kérdését taglalja. Ilyen könyv még nem jelent meg- vélekedett. Azért készült, hogy a köztisztviselők számára bizonyos ismereteket nyújtson e téren. Papp Z. Attila a külhoni magyar oktatásról nyújt átfogó képet. „Külön alfejezetben foglalkozunk a határon túli magyar oktatás belső világára utaló, a nemzetközi felmérésekből leszűrhető folyamatokkal, valamint azzal is, hogy ebben a komplex világban milyen lehetőségei vannak az anyaországi támogatások sikerességének.” Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kormányzat” című írásában az európai trendekről, a magyar-magyar párbeszéd formáiról, a támogatás politikáról, a nemzetpolitikai programokról értekezik. A cél, hogy a magyar közigazgatást érzékennyé tegyék a kisebbségi kérdés iránt. A köztisztviselők ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban bizonyos ismeretekkel kell, rendelkezzenek. Vizsgáznak. A külhoni magyarokra vonatkozólag megfelelő információkkal kell, rendelkezzenek. Bodó Barna szerint a könyvet gazdagítani lehetne az illusztrációs anyag felhasználásával, mert e nélkül nem biztos, hogy látjuk a folyamatot. A képi átadás információ- növelő. Táblázatok és ábrák pontosítják az információkat. A könyv gazdag könyvészeti anyaggal rendelkezik. A 2010-es kormányváltást követően a nemzetpolitika gyökeresen átalakult. A 2011-ben kihirdetett Alaptörvény Alapvetés fejezetének D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal” A szerkesztőnek feltett kérdésemre: Ezt a valóban fontos tankönyvet, a Kárpát-medencében még hol szeretné bemutatni, ilyen nagy számú közönségnek? „Ahova hívnak, megyek”- válaszolta. Pro Minoritate díj Kántor Zoltánnak Az est második felében, Kántor Zoltánnak átadták a Temesvári Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját. Laudációt mondott dr. Bodó Barna, az alapítvány elnöke. „Kántor Zoltán, a Szórvány Alapítvány által alapított Pro Minoritate Díj egyik 2013-as kitüntetettje temesvári. Mivel díjunk által a szórvány ügyével való törődést kívánjuk visszaigazolni – fontos. Kétszeresen is az. A szórványkérdés elsősorban nem a szórvány ügye. Mi, akik lassan két évtizede foglalkozunk a szórványkérdéssel, ezt mindig elmondjuk, ha a kontextus úgy hozza. El kell mondanunk, mert a szórványt olyan helyi közösségként értelmezzük, amely identitását külső segítség, eszmei-intézményi- anyagi támogatás nélkül képtelen hosszabb távon megőrizni. A szórvány esetében kimutathatóan jelen van a strukturális asszimiláció, amikor külön politikai szándék és nyomás nélkül a helyi közösség számbelileg és identitásában is mindegyre gyengül. A szórványt kívülről kell, nemzetpolitikai szempontok és elvek jegyében támogatni, lévén a szórvány a nemzet határa. És ki nem védi a saját határait? – tehető fel a költőinek minősülő kérdés. Tehát a szórványt szolgáljuk a Pro Minoritate Díj adományozásával. Ha pedig a díjazott kutató éppenséggel a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója – akkor talán itt pontot is tehetnék laudációm végére. Pontot, hiszen a nemzetpolitika kutatójának éppen az a feladata, hogy megtalálja azokat az elméleti érveket és kijelölje azokat a közpolitikai kereteket, amelyek révén a szórvány esélyt kaphat. És Kántor Zoltán ezt teszi nemcsak akkor, amikor politikai elemzéseket készít, pl. az óvodások vagy a kisiskolások évének programjaihoz, hanem akkor is, amikor – más regiszterben, természetesen – nemzetstratégiát készít elő. De Kántor Zoltán az egyetemi oktató és kutató is idézhető, hiszen az egykori temesvári szociológusból, aki a Közép-Európai Egyetem mesteri programjára érkezett Budapestre lassan két évtizede, akkor fedezte fel maga számára a nemzet fogalmát, amelynek kutatásával azóta is foglalkozik. Ha ma valaki a magyar politológiában nacionalizmus-elmélettel foglalkozik, akkor Kántor Zoltán munkáit nem kerülheti meg. És a nacionalizmus-elméletektől egyenes az út a kisebbségtudományig, díjazottunk másik előszeretettel művelt tudományos szakterületéig. Kántor Zoltán a kisebbségpolitika és a nacionalizmus-elmélet nemcsak magyar kontextusban ismert és elismert képviselője. Hadd térjek vissza az indító gondolathoz, Kántor temesvári mivoltához. A tudományos témaválasztás és a közéleti szerepvállalás Kántor Zoltán esetében egyértelműen igazolják: nem felejti el, honnan indult szakmai pályája. Köszönjük neki a téma iránti hűséget, és ugyanakkor el is várjuk ezt tőle. Elvárjuk, mert bár temesvári hallgatóként (még) nem ez a kérdéskör volt szakmai prioritásainak előterében, de itt élte meg azokat a helyzeteket, itt tapasztalta meg azokat a folyamatokat, amelyeket ma, értelmező szándékkal visszatekintve helyesen tud kezelni, beilleszteni a most kialakuló elméleti keretekbe. A szűkebb pátria, a gyermekkor és a fiatalság hangját és képét magával viszi az, akinek fontosak a gyökerek. Kántor Zoltán számára fontosak. Azt állítottam, hogy Kántor Zoltán temesvárisága kétszeresen fontos. Ez, a második, szociológiai méretekben megmutatkozó jelenségre utal. A szórvány, éppen a fent jelzett jellegzetessége okán, nem rendelkezik megtartó képességgel. A szórvány képtelen otthon tartani értékeit. Példák, sikeres emberek sorát idézhetném, és nem csupán a legnagyobbakét, klasszikusokét. A magyar irodalom és művészet nagyjainak során adta Temesvár és a temesi táj, ha csak az utóbbi évszázadra gondolunk, innen indult Kós Károly és Méliusz József, Bartók Béla és Hauser Arnold, Kurtág György és Kerényi Károly, Herczeg Ferenc és Brocky Károly. És csak a legnagyobbak neveit soroltam fel. Megkísért a kérdés: ha itt maradnak, vajon ugyanazt az irodalmi-művészeti pályát futják-e be? Hajlok a nemleges válaszra. Csak az utóbbi két évtizedben jeles temesvári írók, újságírók, művészek, kutatók sora költözött el innen – a szakmai boldogulás útjait keresve. Minden szórvány a magyar irodalom és tudomány számára vidék. Temesvár is az. Nincsenek olyan intézményeink, nincsenek egyetemi katedráink, nincsenek szerkesztőségeink, nincsenek olyan szellemi műhelyeink, amelyek az itt kibomló tehetségek számára megfelelő vonzerőt gyakorolnának. Ezzel magyarázható az ismert jelenség: szórványban szellemi mindenesekkel szoktunk találkozni, akik magad uram alapon végzik dolgukat. Ha Temesvárott marad, Kántor Zoltán nem futja be azt a szakmai pályát, amelyért most mi, temesváriak, díjat adományozunk neki. Temesvár a magyar politikatudományban (is) vidék. Díjunk tehát egyfajta elkötelező gesztus is: Kántor Zoltán, Te számunkra mindig elsősorban temesvári leszel. Ezt a szempontot kell beépítened a nemzetről szóló mondandódba. Tudjuk, sikerülni fog. Ehhez kívánunk Neked és családodnak megértést, kitartást, türelmet. Köszönjük, amit tettél értünk és azt is, amit ezután fogsz.” Csomafáy Ferenc Erdon.ro, 2014. szeptember 26.A 85 éves Albert professzor köszöntéseTanítás, alkotás, szolgálat A temesvári Új Ezredév Református Központ konferenciatermében szeptember 24-én, szerdán este barátai, tisztelői, tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték fel a 85 éves dr. Albert Ferenc professzort, a nemzetközi hírű szociológust és közéleti személyiséget. A Szórvány Alapítvány – amelynek Albert professzor alapító tagja – és a Csíky Gergely Állami Magyar Színház rendezvényén részt vett dr. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke bevezető előadásában Albert Ferencet, a közéleti embert mutatta be, aki miután „piros diplomával”, végig jelesként végezte el tanulmányait, 1953 és 2012 között 59 évet tanított! Albert professzor a rendszerváltás után részt vett a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Szórvány Alapítvány létrehozásában, mindkettőnek alapító tagja, utóbbinak máig meghatározó személyisége, alelnöke. Dr. Papp Z. Attila budapesti szociológus, akinek karrierje Temesvárhoz is kötődik, Albert Ferenc szociológusi pályafutásáról beszélt: az eredetileg mezőgazdasági egyetemet végzett Albert Ferenc a szabadidő szociológiájáról írt dolgozatával már 1974-ben világhírnevet szerzett, és részt vehetett a Szociológiai Világkongresszuson! Dr. Daróczi Csaba, a Temes Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt tanárát köszöntötte, akinek előadásait öröm volt végighallgatni és diákja melletti kiállásával döntő módon befolyásolta dr. Daróczi Csaba állatorvosi pályafutásának alakulását. A majláthfalvi származású Somogyi Levente vállalkozó, akit Albert professzor védőszárnyai alá vett, mentorát köszöntötte fel, aki „felnyitotta a szemét a falu iránt”. Megható pillanatok következtek, amelyek megríkatták a 85 esztendős professzort. Dr. Bodó Barna és dr. Erdei Ildikó díszoklevelet adtak át a professzornak – amelyet a teremben levők közül sokan kézjegyükkel láttak el – az alábbi szöveggel: Mi, Temesvár és Temes megye magyar polgárai, elődeink iránti tiszteletünk valamint a jövő iránti felelősségünk jegyében, az értékmegőrzés gondolatával és szándékával, az alkotó élet iránti tisztelet jeleként, közös akaratunk kinyilvánításával Albert Ferenc társunknak a kisebbségi sorsban, tanárunknak a szellemiek világában, elöljárónknak a közösségi ügyek vitelében a TEMESVÁR IGAZ POLGÁRA OKLEVELET adományozzuk. Oklevelünk általános akaratot jelenít meg, melynek értelmében azok, akik életükkel, munkásságukkal, szerepvállalásaikkal, példaadásukkal közösségünket szolgálták, a közösségünk által elismertessenek. Temesvárott, 2014. szeptember 24-én. A könnyekig meghatódott Albert professzor lépett a pulpitushoz, aki személyes vallomásnak is felfogható, de egyetemi előadásnak is beillő beszédet intézett az egybegyűltekhez. Egy árva gyerekről mesélt, aki elektromérnöknek készült, de végül agrármérnök lett belőle, mert „magyar agrármérnökökre volt szükség” 1949-ben és akkoriban „hittük, hogy lehet itt magyar jövő”. Kiderült, hogy az agrártudományokban minden benne van, az ásványoktól a genetikán keresztül az építészetig (utóbbi tantárgyat Kós Károlytól tanulta Kolozsváron Albert Ferenc). Úgy látszik, a szociológiai is az agrártudományok közé tartozik, mert a „kis agrármérnökből” később világhírű szociológus lett. A professzor félórás előadása során beszélt tanári hitvallásáról, közéletről, kisebbségi és szórványsorsról. „A Bánságban a török kiűzése után 150 évig tilos volt a magyaroknak letelepedni, így lettünk mi ősi földünkön jöttmentek” – mondta keserűen Albert Ferenc professzor, aki időskori közéleti szerepléseinek motivációját így sommázta: „a közéletből nem lehet nyugdíjba menni”. Az est befejező részében Éder Enikő, a Csíky Gergely Magyar Színház művésznője Az alkotó élet című zenés versműsorával ajándékozta meg Albert professzort, Kiss Attila (gitár) és Borsos Pál (harmonika) kíséretével. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad) 2015. május 11.KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásárólKik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók? Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”. Elcsángált magyarok vagy csángósított románok? A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába). Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2] Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3] A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”. A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5] Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség. A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7] Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével). Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8] A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben. Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9] A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól. Csángó identitás – csángók identitása A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja. Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta: 1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni. 2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól. 3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék. 4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával. 5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére). 6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében. 7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit. 8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól. 9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11] A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12] A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13] Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott. Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek. Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet a „prenacionális” (már részletezett) formában, másrészt megjelent a csángó nemzeti identitás is. Még arra is van példa – ha ez nem is tömegesen fordul elő –, hogy románul beszélő fiatalok megpróbálják „felfedezni” őseik szokásait, hagyományát, így valamilyen szinten (újra) vállalják csángó gyökereiket, egyfajta „másodlagos önazonosság-tudatként”. És természetesen arról a – számunkra, magyarországi magyarok számára – legkézenfekvőbbnek tűnő eshetőségről se feledkezzünk meg, hogy valaki elsősorban a magyar nemzethez tartozónak érzi és vallja magát, és e kereten belül értelmezi csángó mivoltát.[17] A magyar szempont A romániai magyar szervezetek és értelmiség, nemkülönben magyarországi civil szervezetek és a magyar állam – magyar szemszögből teljesen érthető módon – igyekezett és igyekszik tenni a csángómagyar kultúra védelmében, a nyelv megőrzéséért, a magyar identitás tudatosításáért, kialakításáért, megtartásáért. A rendszerváltást követő évek suta próbálkozásai után az utóbbi évtizedben professzionálisabb és eredményesebb kísérletek történtek ezen a téren. Például a Bákó megyei tanfelügyelőség beadta derekát: a már említett Frumószán a szülők – többéves sikertelen próbálkozás után – végül elfogadta kérvényeket, így 2003 szeptemberétől a frumószai iskolában egy – különböző életkorú gyermekekből álló, összevont – „osztály” heti három órában kezdhetett magyarul tanulni. Emellett tovább folytatódott a magyar nyelvoktatás korábbi, nem iskolarendszerű formája is: a tanár házában hét közben a magyar standard nyelvváltozat elsajátítására kaptak lehetőséget a nebulók szóban és írásban. De Nyisztor Ilona népdalénekes vezetésével a helyi csángó folklórt is új életre keltették. S harmadik lehetőségként – ahogyan a megelőző években – ezután is megmaradt a gyerekek Székelyföld iskoláiba irányuló migrációjának és ottani nyelvtanulásának lehetősége. Frumósza egyébként – minden vita és probléma ellenére – a bíztató kezdetek után továbbra is eredményes a csángó gyermekek oktatásában: tavaly már heti 18 órában 88 gyermek tanult magyarul az iskolában.[18] Legutóbb a Teleki Alapítvány megbízásából Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezetésével folyt olyan tudományos kutatás, mely a szórványmagyar – benne a csángó – oktatás hatékonyságát vizsgálta. A kutatásból kiderül, hogy a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen folyt magyar oktatás. Külön örvendetes, hogy ebből 18 esetben állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a csángó gyerekek a magyar nyelvet. Iskolán kívül 1700–1800, az állami oktatási rendszer keretein belül pedig mintegy 1050 gyermek tanult magyarul.[19] Csángó vagy (?) magyar (vagy…)? A csángók jeles kutatója, Tánczos Vilmos a közelmúltban borús képet festett a csángó jövőről: „A generációk nyelvtudása között (…) nagyok a különbségek, de (…) pozitív nyelvi attitűddel − legalábbis tömegméretekben − én sehol nem találkoztam, még azokban a falvakban sem, ahol még a fiatalok is beszélnek magyarul. A moldvai csángók nyelve mindenhol erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények (egyház, iskola, közigazgatás, média stb.), mind maguk a beszélők által. Ez egyformán általános jelenség minden faluban. A csángók nyelvhez való viszonyulását természetesen jelentősen befolyásolja a felülről jövő megbélyegzés is és a helyi magyar nyelv társadalmi értékének hiánya is. Továbbá köztudott az is, hogy a csángók az általuk beszélt helyi nyelvet nem tekintik a magyar irodalmi nyelvvel azonosnak, ami ugyancsak a nyelv szimbolikus értékének csökkenéséhez vezet.”[20] A már idézett frumószai katolikusok csángó „identitásának” bonyolultsága, egyben bizonytalansága jól tükrözi a csángók elmúlt száz évének hasonló dilemmáit. Magyar? Román? Csángó? Köztesség? Kevertség? Mintha maguk sem tudnák, és fenntartják az identitás felülírásának bármikor alkalmazható lehetőségét.[21] Hiábavalóak tehát a magyar anyanyelv és a hagyományok? Sok esetben – legalábbis az identitás megvallásakor – úgy tűnik, igen: a román nyelven folyó mise, a román államhoz való ösztönös lojalitás következtében valamint a modern nemzettudat hiánya folytán önként vallja magát románnak még az is, aki egyébként tiltakozik az ellen, hogy ő oláh lenne… „A moldvai csángók között különböző – de nem egyforma intenzitással érvényesülő – nemzeti ideológiák harca zajlik. Ezek egy része a román, más része a magyar nemzetbe igyekszik a csángó etnikai közösséget beépíteni, de vannak olyan „nemzet utáni” (posztnemzeti) ideológiák is, amelyek az önálló csángó etnikai identitás megerősítését szorgalmazzák. A fenti fogalmi bizonytalanságok és esetlegességek miatt a hivatalos népszámlálási eredmények nem alkalmasak arra, hogy akár az anyanyelv, akár az etnikai identitás vonatkozásában jogalapot vagy tényalapot jelentsenek a moldvai csángókra vonatkozó cselekvési programok kidolgozásához és vélekedések megfogalmazásához egyetlen olyan területen sem, amely a népcsoport etnokulturális sajátosságaival kapcsolatos” – állapítja meg a sokat idézett Tánczos Vilmos egy tanulmányában.[22] Magyar szívvel és magyar szemmel vizsgálva a csángó-ügyet mindehhez hozzátehetjük: nem lehet kérdés, hogy támogatni kell anyanyelvi oktatásukat éppúgy, mint hagyományaik, kultúrájuk megőrzését. És talán lehetünk annyira önzők, hogy – ha tehetjük – segítsük elő, hogy a csángómagyar identitás megerősödjön, illetve tudatosodjon mindazokban, akik – mert ezt mi magyar szemmel és magyar szívvel tudjuk – mind nyelvileg, mind kultúrájukat és tradícióik jelentős részét tekintve a magyar nemzethez tartoznak. Haág Zalán a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. [1] Für Lajos: Milyen nyelven beszélnek a székelyek? Tiszatáj, 1972. 8. sz., 57-66. [2] Halász Péter: A moldvai csángó magyarok. Tudósítás a külső magyarokról, Rubicon, 1990/6, https://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_moldvai_csango_magyarok_tudositas_a_kulso_magyarokrol/ (letöltés ideje: 2015. 04. 10.) [3] Uo. [4] Uo. [5] Diószegi László: A moldvai csángók története és jelene 3., www.csango.hu/download/dioszegi-tanulmany.doc (letöltés ideje: 2015. 04. 06.) [6] Diószegi 1. [7] Diószegi 3. [8] Pusztay János: A madárnyelvű nép: a csángók, Magyar Szemle XXI. évf. 11-12. sz., 2012. december, https://www.magyarszemle.hu/volume/2012_6 (letöltés ideje: 2015. 04. 20.) [9] Bakk-Dávid Tímea: Intenzív nyelvcsere. 43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban (interjú Tánczos Vilmossal), Transindex, 2011. március 15., https://itthon.transindex.ro/?cikk=13851 (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [10] Forrás: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1k%C3%B3_megye (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [11] ET 1521/2001-es ajánlás https://assembly.coe.int/Main.asp?link=/Documents/AdoptedText/ta01/EREC1521.htm (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [12] Tánczos Vilmos: „Hát mondja meg kend, hogy én mi vagyok!” A csángó nyelvi identitás tényezői: helyzetjelentés a 2011. évi népszámlálás kapcsán, 83-84. https://www.prominoritate.hu/folyoiratok/2012/ProMino12-3-06-Tanczos.pdf (letöltés ideje: 2015. 04. 17.) [13] Tánczos 83-90. [14] Simon Boglárka: Hogyan „boldogulnak” a csángók? Az identitás kinyilvánításának versus elrejtésének stratégiái egy moldvai közösségben. Erdélyi Társadalom, 3. évf. 1. sz., 2005, 12-13. https://erdelyitarsadalom.adatbank.ro/pdfdok/et5_2k5_1_tanulmany_1_1.pdf (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [15] Simon 25. [16] Pusztay. [17] Tánczos 92-99. [18] Simon 21. és Merre tovább, csángó oktatási program?, ErdélyMa.hu, 2014. augusztus 29., https://erdely.ma/oktatas.php?id=171373&cim=merre_tovabb_csango_oktatasi_program (letöltés ideje: 2015. 04. 20.) [19] Ezek a csángó oktatási program buktatói, MagyarSzóOnline, 2014. január 22., https://www.maszol.ro/index.php/hatter/23833-ezek-a-csango-oktatasi-program-buktatoi (letöltés ideje: 2015. 04. 20.) [20] Bakk-Dávid Tímea: Intenzív nyelvcsere. 43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban (interjú Tánczos Vilmossal), Transindex, 2011. március 15., https://itthon.transindex.ro/?cikk=13851 (letöltés ideje: 2015. 04. 15.) [21] Simon 14. [22] Tánczos 110-111. maszol.ro 2016. január 28.Állampolgárságot igényelt a külhoni fiatalok feleA megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint Szlovákiában csak elvétve találtak kettős állampolgárságot, míg Kárpátalján 68, Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalékos volt az arány – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója. A magyar állampolgárság igénylése mögött elsősorban érzelmi, nemzeti szempontok domináltak, illetve a legfiatalabbaknál a magyarországi és más külföldi utazással, tanulással összefüggő motivációk is megjelentek. Akik nem igényeltek, jelentős hányadban azt mondták: magyar állampolgárság nélkül is magyarnak vallják magukat. A fiatalok 90 százaléka mondta, hogy a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik, de közel kétharmaduk azt is vallotta, hogy a többségi nemzetnek is a részei. A megkérdezettek közel 70 százaléka nevezte a régiót vagy országot szülőföldjének és hazájának, ahol él, ugyanakkor mintegy 13 százalék a jelenlegi, illetve történelmi Magyarországot tekinti hazájának. A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon. A többi régióból a kivándorlást mérlegelők 30-40 százalékban választanák az anyaországot. A 15-29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte Papp Z. Attila. Kitért arra is, hogy összevetve a 2001-es MOZAIK ifjúságszociológiai kutatással azt látható, hogy nőtt – és leginkább a Felvidéken – a felsőfokú végzettségűek aránya. A házasságban élők száma, illetve a gyermekvállalási kedv a 15 évvel ezelőtti adatokhoz képes jelentős csökkenést mutat. A fiatalok mintegy fele volt egyedülálló, közel 15 százalék élt házasságban, amelynek 73 százaléka magyar-magyar házasság. A házasulási kedv Kárpátalján a legnagyobb, itt és Erdélyben volt ugyanakkor a legmagasabb a vegyes házasságok aránya is. Az is kiderült, hogy egyre nagyobb mértékben számítanak a materiális javak, és a karrierépítés fontossága is nőtt a fiatalok számára. A munkanélküliség közel 14 százalékos a korcsoporton belül. A vallás az értékskálán viszonylag hátul szerepelt, a legfontosabbnak Kárpátalján tartották, ezt követte Erdély, és Felvidéken, Vajdaságban voltak a legkevésbé vallásosak. A felmérésben arra is rákérdeztek, mennyire érzék boldognak magukat a fiatalok, és a 10-es skálán 8-as átlagot regisztráltak. A négy külhoni régiót – Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját és Vajdaságot – érintő kutatás során ugyanakkor minden vonatkozásban jelentős eltérések mutatkoztak az egyes területek és korcsoportok között – összegzett Papp Z. Attila. MTI Erdély.ma, 2016. január 28. Ellenőrzés alatt marad Románia és Bulgária Romániát hozta ki jobban teljesítőnek az Európai Bizottság éves jelentése a bolgár és a román igazságügyi rendszer működéséről. Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében készült értékelés mindként ország esetében gondnak érzi, hogy még ha a kormány reformálna is, a parlament sokszor akadályokat támaszt. A szerdán Brüsszelben bemutatott újabb CVM volt az első teljes egészében a Juncker-bizottság által készített jelentés a két országról, (a tavaly januárban közzétett anyag nagy része még a Barroso-bizottság gyűjtésén alapult). Miként tavaly, úgy az idei CVM is Romániában állapít meg nagyobb haladást, de igazából mindkét ország tekintetében megemlítik, hogy számos „kihívást" – különösen a korrupció elleni harc esetében – hasonló formában az előző évek jelentései is kiemeltek, ám előtérbe állításuk változatlanul szükséges maradt, tehát nem is történt elegendő változás. Egyébként szintén a tavalyi mintát erősíti, hogy továbbra sincs szó a CVM-ek megszüntetéséről. Bizottsági illetékesekkel folytatott háttérbeszélgetésekből az derült ki, hogy „mintegy egy éven belül" újabb jelentés elkészítésére lehet számítani. Miként egyikük – név nélkül – fogalmazott: „amikor elkezdtük ezeket csinálni, magunk sem gondoltuk, hogy ennyire bonyolult, összetett terület ez, aminek szinte lehetetlen a végére jutni". A mostani jelentések mindenesetre mindkét ország esetében külön kihangsúlyozzák, hogy a CVM láthatóan „hasznos támogatást" jelent az adott országokban folyó igazságügyi reformok végig vitele számára. Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust emlékezetes módon a 2007-es bolgár és román taggá váláskor hozták létre, miután bizottsági és tagállami vélemények szerint Bulgária és Románia igazságügyi rendszere, ha formálisan meg is felelt a taggá válás feltételeinek, de tényleges működésében még további jelentős reformokra szorult. A CVM elvben ezt kívánja ösztönözni azzal, hogy a tervek szerint mindaddig fennmarad, amíg brüsszeli megítélés szerint az érintettek e reformoknak a végére nem járnak. A román CVM-jelentés már tavaly is pozitívba hajlott, ez azonban idén még erőteljesebbé vált. A feltárt ügyek száma, súlyossága, az esetenként magas politikai szintet sem kímélő eljárások és vádemelések sora – aminek egy korábbi miniszterelnök is célpontjává válhatott – mind pozitív visszhangra lelt az idei jelentésben. „A fennálló trend arra utal, hogy Románia határozottan halad a CVM-célok fenntartható teljesítése felé" – állapította meg ennek kapcsán a bizottsági anyag, aminek bemutatásakor Frans Timmermans bizottsági alelnök azzal méltatta a román eredményeket, hogy azok úgymond „professzionalizmust és elkötelezettséget mutatnak". Timmermans külön is kiemelte a korrupció elleni utcai demonstrációkat, mint amelyek szavai szerint kifejeznek egy tömegigényt a korrupció elleni harc, és az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzése iránt. A jelentés ugyanakkor további lépéseket és elkötelezettséget szorgalmaz az idei évre, és különösen megrovóan szól a román parlament egynémely döntéséről, amelyben a román honatyák akadályokat gördítettek a büntető törvénykönyv reformjának útjába, valamint nem ritkán koalíciókba tömörülnek, hogy korrupciógyanúba keveredett képviselőtársaikat megvédjék a mentelmi jog felfüggesztésétől. A bolgár jelentés tavaly is alapvetően kritikus volt, ezt azonban – némi kiváró megértéssel – akkor a bulgáriai „politikai bizonytalansággal" is magyarázták, megemlítve, hogy a Bizottság által vizsgált időszakban az országban három különböző kormány váltotta egymást, és egy ideig a parlamenti munka is lebénult. Az azóta eltelt évről szóló értékelés azonban nem igazán tudott pozitívabbá válni. Miként korábban, most is az igazságszolgáltatás átfogóbb reformját szorgalmazzák, sürgetik az új korrupció-ellenes törvény kidolgozását és elfogadását, beleértve egy, ennek végrehajtását szavatoló független magas szintű egyesített hatóság megteremtését is. Ez utóbbi elképzelés egyébként megjelent a kormány tavaly beterjesztett alkotmánymódosítási javaslatában is, azonban a bolgár parlament – több más, korrupció elleni harcot erősítő lehetséges intézkedéssel együtt – kigyomlálta a szövegből. „Bár a kormány már kifejezte azon szándékát, hogy újabb javaslattal áll majd elő, azonban a parlamenti döntés világosan jelezte, hogy hiányzik a politikai konszenzus a reformtörekvések végig vitelére" – állapítja meg ennek kapcsán most a bizottsági értékelés. Cserébe Brüsszelben elismerően szóltak, és bíztató jelként értékelték, hogy tavaly decemberben Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök technikai-szakmai támogatást kért a Bizottságtól a megcélzott igazságügyi reformokhoz. „A Bizottság üdvözli" a bolgár igényt – jegyezte meg ennek kacsán sajtóértekezletén Timmermans, aki szerint a brüsszeli testület már tett is lépéseket annak érdekében, hogy a szükséges támogató kapacitást megteremtsék. mediatica.ro / bruxinfo.hu. Erdély.ma 2016. január 28.Kedvező a magyar állampolgárság megítélése a külhoni fiatalok körébenA megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint a fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója. A 15-29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte a kutató. (MTI) pannonrtv.com 2016. január 29.Felmérés: kivándorolna a külhoni magyar fiatalok feleMTI - A megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet 2700 fiatal megkérdezésével készült kutatása szerint Szlovákiában csak elvétve találtak kettős állampolgárságot, míg Kárpátalján 68, Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalékos volt az arány – ismertette Papp Z. Attila, az intézet igazgatója. A magyar állampolgárság igénylése mögött elsősorban érzelmi, nemzeti szempontok domináltak, illetve a legfiatalabbaknál a magyarországi és más külföldi utazással, tanulással összefüggő motivációk is megjelentek. Akik nem igényeltek, jelentős hányadban azt mondták: magyar állampolgárság nélkül is magyarnak vallják magukat. A fiatalok 90 százaléka mondta, hogy a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik, de közel kétharmaduk azt is vallotta, hogy a többségi nemzetnek is a részei. A megkérdezettek közel 70 százaléka nevezte a régiót vagy országot szülőföldjének és hazájának, ahol él, ugyanakkor mintegy 13 százalék a jelenlegi, illetve történelmi Magyarországot tekinti hazájának. A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást, de az otthonukat elhagyni szándékozók közül elsősorban a kárpátaljai magyarok képzelik el jövőjüket Magyarországon. A többi régióból a kivándorlást mérlegelők 30-40 százalékban választanák az anyaországot. A 15–29 éves magyar anyanyelvű, illetve nemzetiségű fiatalok a legnagyobb kihívásnak a munkanélküliséget, a szegénységet, a kilátástalanságot tartják, és a legkevésbé problematikus számukra a hiányzó szórakozási lehetőségek mellett az anyanyelvi továbbtanulás és az államnyelv nem megfelelő ismerete – közölte Papp Z. Attila. Kitért arra is, hogy összevetve a 2001-es MOZAIK ifjúságszociológiai kutatással azt látható, hogy nőtt – és leginkább a Felvidéken – a felsőfokú végzettségűek aránya. A házasságban élők száma, illetve a gyermekvállalási kedv a 15 évvel ezelőtti adatokhoz képes jelentős csökkenést mutat. A fiatalok mintegy fele volt egyedülálló, közel 15 százalék élt házasságban, amelynek 73 százaléka magyar-magyar házasság. A házasulási kedv Kárpátalján a legnagyobb, itt és Erdélyben volt ugyanakkor a legmagasabb a vegyes házasságok aránya is. Az is kiderült, hogy egyre nagyobb mértékben számítanak a materiális javak, és a karrierépítés fontossága is nőtt a fiatalok számára. A munkanélküliség közel 14 százalékos a korcsoporton belül. A vallás az értékskálán viszonylag hátul szerepelt, a legfontosabbnak Kárpátalján tartották, ezt követte Erdély, és Felvidéken, Vajdaságban voltak a legkevésbé vallásosak. A felmérésben arra is rákérdeztek, mennyire érzék boldognak magukat a fiatalok, és a 10-es skálán 8-as átlagot regisztráltak. A négy külhoni régiót – Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját és Vajdaságot – érintő kutatás során ugyanakkor minden vonatkozásban jelentős eltérések mutatkoztak az egyes területek és korcsoportok között – összegzett Papp Z. Attila. Krónika (Kolozsvár) 2016. március 10.Iskolafejlesztő program zajlik GyergyóremeténJavítanának az oktatás minőségén a gyergyóremetei iskolákban – ennek érdekében már megtörtént az első lépés: az önkormányzat megbízásából nemzetközi szakértőcsoport térképezte fel a jelenlegi helyzetet. A felmérés eredményeit nyilvánosan is ismertették a községháza tanácstermében tartott fórum keretében. Szülők, pedagógusok és önkormányzati képviselők jelenlétében számolt be szerdán délután a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa annak a felmérésnek az eredményéről, amelyet irányítása mellett nemzetközi szakértőcsoport végzett a gyergyóremetei iskolákban. Papp Z. Attila elöljáróban jelezte: a legjobbnak tűnő helyzeten is lehet javítani. A remetei tanintézmények esetében sem az a kiindulópont, hogy „baj van”, sokkal inkább az, hogy iskolafejlesztéssel a jelenleginél jobb is lehet az oktatás minősége. Ennek feltétele bizonyos pedagógiai tevékenységek módosítása, a változtatáshoz pedig a jelenlegi helyzet ismerete szükséges. Nemzetközi gyakorlatokra utalva Papp Z. Attila rámutatott, az oktatásfejlesztésre számos kidolgozott és bevált módszer van, de ahhoz, hogy egy adott „recept” hatékony legyen, előbb állapotfelmérésre van szükség. Tulajdonképpen ez történt meg a remetei iskolákban, ahol interjúk és kompetenciatesztek segítségével a belső működés mellett a környezeti adottságokat, illetve a diákok családi háttereit is felmérték. A tudás- és készségszintek meghatározása mellett a bemutatott adatok rálátást adnak többek között arra, hogy a remetei diákok mit gondolnak iskolájukról, milyen mértékben szeretnek iskolába járni, kötődnek-e a tanintézményükhöz, éri-e őket verbális vagy más típusú agresszió, változtatnának-e az iskola infrastruktúráján, az oktatási módszereken vagy egyéb területeken, hogyan látják saját jövőjüket. Ez utóbbi kérdésnél kiderült, a remetei diákok 43 százaléka értelmiségi szakmában gondolkodik, ezen belül legtöbben pedagógusok lennének. Az összegzésből az is kitűnik, a tanulók szinte fele a településen képzeli el a jövőjét, viszont a „Remetében való gondolkodás” a nyolcadikosok körében már nem olyan erős, mint kisebb társaikban. Körükben megnövekszik az arány, akik más romániai helységben vagy akár Magyarországon képzelik el az életüket. A családi háttér nagymértékben meghatározza az iskolai teljesítményt, ezért a felmérés eredményeit ennek függvényében is értelmezték – mondta Papp Z. Attila. Mint ismertette, adatok születtek többek között arról, hogy hogyan hat ki a gyermekek iskolai teljesítményére szüleik iskolai végzettsége, munkaerő-piaci aktivitásuk, a munkavégzésük helye. Számszerűsítve ez utóbbi tényezőt a szakember ismertette, a diákok többségének édesapja nem tartózkodik folyamatosan Remetén, mindössze egyharmad az, aki otthon él. Főleg az alsó évfolyamokon tanuló gyerekek iskolai teljesítményére van kihatással az apák hiánya – mondta a szakember. Mérhető a kihatása annak is, hogy egy gyerek járt-e, vagy sem óvodába, illetve az is, hogy egyedüli gyerekként él a családban vagy testvérekkel. A felmérés eredményeinek tükrében a testvérek száma negatívan hat ki az iskolai teljesítményre – minél többen vannak testvérek, annál nagyobb mértékben csökken az iskolai teljesítmény. A szakember arra is rávilágított, hogy a csökkenő demográfiai trend és az elvándorlás miatt a jövőben fenntarthatatlan lehet a széttagolt remetei oktatás. Tudatta továbbá, hogy a több intézményben zajló iskolai tevékenység révén mérhető egyfajta helyi szelekciós mechanizmus. Mint magyarázta, az egyes tanintézmények, de akár az egyes osztályok közötti eltérések is jelentősen kihatnak a gyermekek iskolai teljesítményére, a kompetenciatesztekből kitűnt ugyanis, hogy jelentős különbségek tapasztalhatók főként a nagyobb évfolyamokon. Szintén a készségfelmérők mutatnak rá arra, hogy az összevont osztályok komoly módszertani kihívásokkal küszködnek, ami esetenként az iskolai eredményesség rovására megy. Van igény a változtatásra A remetei felméréseken Papp Z. Attila mellett nemzetközi szakértők is részt vettek, akik tapasztalataikról tájékoztatták a szerdai fórumon megjelenteket. Az Egyesült Királyságból érkezett Paul Collard, a kreatív oktatás nemzetközi szakértője, a Creativity, Culture & Education nemzetközi alapítvány vezetője, illetve Németh Szilvia a magyarországi Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ vezetője az általuk kifejlesztett és több országban lefolytatott vagy éppen zajló iskolafejlesztő programokról is tájékoztatást nyújtott. A kreatív oktatás alapelemeit ismertetve mutattak rá, az életben való könnyebb boldoguláshoz fontos fejleszteni a gyermekek kíváncsiságát, kitartását, képzelőerejét, ugyanakkor elengedhetetlen a fegyelmen és az együttműködésen alapuló tanulás. „A foglalkozások nagy része még nincs kitalálva, a gyermeknek kell kitalálniuk azt, amit felnőttként végezni szeretnének. A mai világnak nem munkakeresőkre, hanem munkahelyteremtőkre van szüksége” – fogalmazott Paul Collard. Az ehhez vezető utat építenék ki Remetén is, amennyiben érdeklődés, illetve a gyermekek, szülők, pedagógusok részéről is támogatás mutatkozik programjuk iránt. A fórumon felszólalók visszajelzései szerint van igény az oktatási módszerek változtatására, a program folytatására mondtak igent. „Segítséggel tudunk változtatni, másabb hangulatot teremteni az iskolában, érdeklődőbb gyermekeket nevelni” – fogalmazott az egyik pedagógus. Nem lesznek változások a település tanügyi hálózatában Egyelőre nem mindenki lát fantáziát a programban – mondta a fórumon Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Hozzátette, a fejlődéshez vezető változás márpedig nem fog megtörténni nyitottság, akarat, munka, összefogás nélkül. Hangsúlyozta, az önkormányzati kezdeményezés nem irányul senki és semmi ellen, belőle nem kíván politikai tőkét kovácsolni a községvezetést. Az akció ürügyén sem összevonni, sem bezárni nem akarnak iskolákat, és semmi más intézkedés nem fog történni, ami ártana az iskoláknak, a tanároknak vagy a gyerekeknek. Az oktatásfejlesztő program kifutását háromévesre ütemezték, eredményei ennél az időnél később fognak megmutatkozni – mondta a polgármester. Pethő Melánia. Székelyhon.ro 2016. július 22.Boldogok az erdélyiekMi menjünk, de mások ne jöjjenek! A Kárpát-medencei magyar fiatalok mintegy fele igényelte a magyar állampolgárságot. Többségük városi és magasan képzett, kiknek célja, hogy külföldön vállaljanak munkát – hangzott el tegnap a 27. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor ifjúságkutatással foglakozó kerekasztalán. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára sikeresnek értékelte a magyar kormány ifjúságsegítő, ezen belül pedig kiemelten a határon túl élő fiatalokat támogató programjait. – 750 millió forint támogatásban részesítjük (ebből 525 millió forint vissza nem térítendő hitel) a pályázó, versenyképes üzleti tervvel rendelkező külhoni magyar fiatal vállalkozókat – fejtette ki a helyettes államtitkár. Szilágyi Péter elmondta: a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor programmal eddig 150 fiatalt, köztük 15, illetve 18 külhonit küldtek ki a diaszpórában és a szórványban működő szervezetekhez. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint, a Kárpát-medencei magyar fiatalok 90 százaléka a magyar nemzet részének érzi magát, de ugyanakkor 60 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a többségi nemzet része is. Leginkább a magasan kvalifikált városi fiatalok kértek magyar állampolgárságot. A motivációk listáját a külföldi munkavállalás lehetősége vezeti, általában nem Magyarországon, hanem Nyugaton, sőt, az óceánon túl. Az Erdélyre vonatkozó adatokat Zsigmond Csilla, a Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) kutatója ismertette. Míg tíz évvel ezelőtt a technikai ellátottság szempontjából három blokk volt, elől Vajdaság és Felvidék, majd Erdély, végül Kárpátalja, mára a Romániában élő fiatalok felzárkóztak az első csoportba. Az erdélyi X és Z generáció 95 százalékának van Facebook-profilja, átlagosan 785 ismerőssel. Figyelemre méltó, hogy az ismerősök csaknem egynegyede román, bár a nyílt kérdésre 60 százalékuk azt mondja, hogy nem változott a többség-kisebbség viszony. Az utóbbi tíz évben az internethasználat visszaszorította a tévénézést. A belföldi portálok közül a legtöbben a Maszolt követik, majd a regionális hírportálok következnek, a magyarországiak közül az Index vezeti a listát a Nemzeti Sport és az Origo előtt. A tévécsatornák közül az RTL Klub tartja vezető helyét, az első román a Pro TV, az ötödik helyen, közvetlen a Discovery előtt. A rádiót főleg zenehallgatásra használják, és meglepő módon román rádiókat hallgatnak, a Paprika Rádió a negyedik helyen jelenik meg. A politika nem érdekli a fiatalokat, de politikai pártok által szervezett rendezvényekre szívesen eljárnak. Elgondolkoztató, hogy miközben az erdélyi fiatalok egyértelműen elutasítják a migránsok befogadását (1,99 az 5-ös skálán), aközben 50 százalékuk készül kivándorolni, és úgy véli, hogy neki ott „természetesen” részesednie kell a szociális háló minden előnyéből – részletezte Zsigmond Csilla. A külhoniak közül az erdélyiek érzik magukat a legboldogabbaknak (8,12 a 10-es skálán). Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. július 22.Erdélyi szórványoktatás: 130 iskola komoly veszélyben vanAz erdélyi szórványoktatás problémájának témakörét járták körül Tusványoson azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben címmel szerveztek. Az eszmecserén Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás, Márton János, Toró Tibor közös szerkesztésében megjelent Iskolák veszélyben. Tanulmányok a Székelyföldön kívüli magyar oktatás helyzetéről című kötetben található kutatások eredményeit ismertették. Kapitány Balázs demográfus, a Népességtudományi Intézet tudományos titkára a kutatás módszerét mutatta be. A kötet megírásának legkézzelfoghatóbb oka a gyors népességfogyás az erdélyi magyar szórványban. Mintegy 300 iskolát kerestek fel, és a körút során arra a következtetésre jutottak, hogy a legnagyobb gondot nem a felső szintekről érkező negatív hozzáállás képezi, hanem sokkal inkább a rendszerszintű, valamint az egyéni problémákban kell keresni az okot. Márton János, az Omnibusz ügyvezetője elmondta: főként olyan településekre koncentráltak, ahol egyetlen intézményben folyik magyar oktatás. Összesen 290 iskolát kerestek fel, 280 személlyel 320 interjút készítettek. 130 iskola van jelenleg komoly veszélyben Az összegyűjtött adatok alapján sikerült felvázolni, hogy a demográfiai helyzet, létszámadatok, ingázási lehetőségek, valamint a román nyelvű osztályokkal való kapcsolat mind-mind befolyásolja a jövőképet. 130 oktatási intézmény van jelenleg komoly veszélyben, a magyar nyelven is oktató iskolák 15 százaléka, mintegy 3500 tanulóval. 40 helyszínen a közelmúltban szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás, és évente 8-10 újabb bezárás, összevonás nehezíti a helyzetet. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Mckinsey-jelentés eredményeire hivatkozva kijelentette, hogy Romániában nem beszélhetünk működő oktatási rendszerről: nem vizsgálják az oktatási intézményeket, nincs külső szemmel készített jelentés, iskolastatisztikák, elérhető adatok. Hozzátette, két fajta iskolaigazgató létezik: a tanügyi káder, aki csupán a jelenben mozog, valamint a menedzser típusú igazgató, aki a jövőre koncentrál, átfogó megoldásokat keres. A testvérkapcsolatok megoldást jelenthetnek Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója a problémát testközelből ismerő, annak megoldására törekvő minőségében szólalt fel a beszélgetésen. Mint mondta, 1997 óta foglalkozik oktatásszervezéssel Temes megyeben. Az elszigetelten működő pedagóguscsoportok sem közösségileg, sem szakmailag nem tudnak megerősödni külső behatás nélkül – véli. Ezért a Bartók Béla Líceum osztályai testvérkapcsolatot építenek ki a megye többi településein található összevont osztályokkal. Ugyanakkor a szülőknek is jól működő fórumát hívtak életre. Minden ilyen kezdeményezés a csoportélményt erősíti. Sokat foglalkoznak ugyanakkor tehetséggondozással, illetve a szakoktatás lehetőségeivel. Ezek a törekvések fenntarthatóvá és javíthatóvá teszik a rendszert – összegzett az iskolaigazgató. Kovács Boglárka maszol.ro 2016. július 25.Helyzetkép van, stratégia nincs (Veszélyeztetett iskolák a szórványban)Évente átlag nyolc-tíz magyar iskolát zárnak be Romániában, egyes szórványvidékeken tízévente 30 százalékos a magyarság fogyása, néhol a belső sorvadás, máshol a vegyes házasság eredményezte asszimiláció nyomja rá bélyegét a nemzetiségi összetétel változására – ismertették szakemberek Tusványoson a Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben című kerekasztal-beszélgetésen. A bevezetőben Kapitány Balázs, a Budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette a 2012–2014 közötti Iskolák veszélyben program eredményeit és az azokat összefoglaló kötetet. A szórványban nem a helyi román hatalom gátolja a magyar oktatást, sokkal inkább a belső szervezetlenség, az információ- és tudáshiány, a döntéshozatal felelősségétől való menekülés az oka, hogy még a meglévő lehetőségeket sem használják ki, habár sok esetben autonóm módon léphetnének a magyar oktatás fenntartása érdekében – ismertette Kapitány Balázs. Az iskolák veszélyben programban azokat az oktatási helyszíneket, 0–VIII. osztályos iskolákat vizsgálták meg, ahol külső beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy fennmAradjon a magyar oktatás. Legfőbb meghatározó a diáklétszám csökkenése, de az osztály- és iskolaösszevonások is veszélyeztetik a magyar oktatás létét, mert ha a közelben nincs magyar iskola, bekövetkezik a tannyelvváltás, a szülők román iskolába íratják gyermeküket – foglalta össze a kutatási tapasztalatokat Márton János, az Omnibus kutatócsoport ügyvezetője. Elmondta, 290 iskolát látogattak meg, ezek közül 130-ban veszélyeztetett a magyar oktatás, ami 3500 tanulót érint. Megvizsgálták a városi kisiskolák helyzetét is – tizenkét olyan városban végeztek kutatást, ahol az 1992-es és 2011-es népszámlálás között nagy volt a népveszteség, itt a beiskolázási mutatók továbbra is folyamatosan csökkennek. Következtetések: ilyen helyzetekben sok minden nem a román állam intézményein, nem a tanfelügyelőségen, a politikumon múlik, az esetek többségében tűzoltás folyik, hiányzik a stratégiai gondolkodás – ismertette Márton János. Lenniük kellene megbízható iskolastatisztikáknak, amelyeket a jelenlegi online világban nem terepmunkával kellene gyűjteni, és lennie kellene valós oktatási rendszernek, mert csak a rendszer fejleszthető – véli Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. A világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterét vizsgáló 2007-es McKinsey-jelentésre hivatkozva az oktatáskutató leszögezte: a jelentésben vizsgált öt szint közül Románia a legalsó szintet képviseli, amire a javasolt beavatkozási módok között szerepel, hogy az oktatókat érdemben meg kell fizetni, és a külső értékelést, a vizsgaeredményeket hasznosítani kell a tervezésben. Papp Z. Attila megfoglamzott néhány szabályt és megállapítást: az oktatáspolitikában figyelembe kell venni a tömbmagyarság és a szórvány sajátosságait; egy kisebbségi társadalom nem engedheti meg magának, hogy az elitizmus jegyében önként lemondjon a lakótelepi iskolákról a városközpontiak javára; nem mindegy, hogy tanügyi káder szemléletű vagy menedzsertípus az iskolavezető – előbbi teljesíti a feladatokat, nem kezdeményez, utóbbi pályázik, van jövőképe. Temes megyeben három házasságból kettő nemzetiségi szempontból vegyes, az elemi osztályokban a diákok 30 százaléka kétnyelvű családból származik – tájékoztatott Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, akinek szívügye (és tesz is érte) a térség magyar oktatásának fenntartása. Térségi rendszerben gondolkodik, mert szerinte csak így tudnak megerősödni a sorvadó kisiskolák, és Temes megyei pozitív példákat ismertetett: óvodák és elemi osztályok szerveznek közös programokat, bevonják a szülőket az iskolai tervezésbe, szélesítik az iskolabusz- és ösztöndíjprogramot, részt vesznek a tehetséggondozásban, délutáni gyakorlati szakoktatást tartanak egyfajta mesterségízelítőként, különböző módokat keresnek a magyar nyelv presztízsének növelésére, valamint a pedagógusok munkájának elismerésére. Aáry-Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa, a téma moderátora feltette a kérdést: vajon jól tesszük-e, ha a veszélyeztetett iskolákról beszélünk, van-e ennek pozitív üzenete? – a választ Kapitány Balázs adta meg, aki szerint sok gazdája van a romániai magyar oktatásnak, de hiányzik az alaphálózat, és valóban úgy tűnik, semmi nem tudja felrázni a felelősöket, de a Temesvárihoz hasonló pozitív példák felmutatására, átadására szükség van. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 26.Veszélyben a magyar iskolákNem a román hatalom, a szervezetlenség az ellenségünk Évente 8–10 magyar tannyelvű iskolát zárnak be Romániában, és a szórvány egyes vidékein 30%-kal csökken tízévente a magyarság létszáma – hangzottak el a megdöbbentő adatok a 27. Bálványosi Diáktábor és Szabadegyetemen, a Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben címet viselő kerekasztal-beszélgetésen. Amint a 2012–2014 között elvégzett Iskolák veszélyben kutatási program eredményei is mutatják, a magyar iskolák köre folyamatosan szűkül. Történik mindez annak ellenére, hogy az erdélyi magyar oktatás önálló szereplői, vagyis a helyi közösségek vezetői, a magyar állam, a határon túli magyar politikai szervezetek részéről ebben az ügyben segítőkészség tapasztalható. A jelenség kiváltó okai – a népességfogyástól, a beolvadáson át, a vegyes házasságokig – több tényezőre vezethetők vissza. Ezekhez még hozzájárul a már felsorolt szereplők közötti kommunikáció hiánya, mely megakadályozza, hogy egymás ötleteit, tapasztalatait és esetleges eredményeit felhasználhassák. Éppen ezért a kutatás eredményeit és a belőlük levonható következtetéseket könyvbe foglalták és közreadták – jelentette ki bevezetőjében a moderátor szerepét ellátó dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok Budapesti biztosa. A frissen megjelent kötetbe foglaltakat a jelenlévő szerzők közül elsőként Kapitány Balázs demográfus, a Budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette. Ennek során kiderült, hogy a szórványbeli magyar iskolák hosszabb–rövidebb távú megszűnésének okát a szakember nem a román állam gáncsoskodásában látja, hanem az általa is észlelt és megtapasztalt önsorsrontás különböző formáiban. Ezek közé sorolta a belső vitákat és konfliktusokat, valamint a minőségi problémákat, szervezetlenséget, információhiányt is. Nehezményezte továbbá, döntéshozóink hozzáállását is, akik bár megtehetnék, sok esetben mégis elmulasztják a beavatkozás lehetőségét. Az általuk azonosított 40 lemorzsolódási ok közül tételesen a nagyvárosok peremén elhelyezkedő kisiskolák mellőzését, illetve a tanintézményig fennálló távolságot említette. Az Omnibus-kutatócsoport vezetője, Márton János konkrét számadatokkal támasztotta alá az eddig elhangzottakat. Így többek között megtudhattuk, hogy az általuk meglátogatott 290 szórványiskola közül 130-ban veszélyeztetett a magyar nyelvű oktatás, ami 3500 diákot érint. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója leszögezte, a kisebbségi oktatásban minden egyes iskola számít, ezért megengedhetetlen, hogy az elitizmus nevében önként feladjuk a lakótelepi iskolákat. Ugyanakkor szerinte a megoldásra váró gondhalmaz részét képezi az oktatók megfelelő bérezése és a vezetőváltás is. Az elhangzottak negatív kicsengését némiképp Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatónőjének a hozzászólásából kisugárzó tenni akarás enyhítette. Az általa elért eredmények ugyanakkor azt bizonyítják, hogy megfelelő hozzáállással és jó ötletekkel a legsúlyosabb gondok is megoldhatók. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. július 14.Vannak a romániai magyar oktatásnak gyöngyszemeiA diktatúra szisztematikus leépítése és a rendszerváltozás utáni szavazatszerzési törekvésekre silányuló oktatáspolitika ellenére vannak sikerei a magyar oktatásnak Romániában. Az egyik ilyen „kézzel fogható eredmény” a szatmárnémeti Véndiáktalálkozó, melyről idén az M1 is beszámol. Közép-Európában, ahogyan az a PISA-tesztből is kitűnik, az oktatás siralmas helyzetben van – a magyar számokat alábbi cikkünkben tekintheti meg. Románia is bőven átlagon alul teljesít, az okok természetesen szerteágazóak, de alapvetően a gazdasági lemaradás és a politikai tétlenség határozza meg. „A reform fontossága és halaszthatatlan mivolta már 1990 első hónapjaiban megfogalmazódott. Az oktatás reformjának szükségessége – legalábbis a nyilvánosságban és a politikai diskurzusokban – olyan közhellyé vált, mint az, hogy Románia átmeneti gazdasági időszakot él meg. Azóta azonban sem a gazdaság privatizációja, sem az oktatási rendszer tényleges és átfogó reformja nem valósult meg” – fogalmaz tanulmányában Papp Z. Attila. A politika tétlen A tények azt mutatják, hogy a politikának nem sikerült megfelelő kereteket teremtenie, hogy a hatalmas lemaradást orvosolja. Kósa András László, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatója a Transindexnek adott interjúban egyenesen úgy fogalmaz, „a román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok”. Kifejti: az egyik legégetőbb probléma, hogy nincsen víziója a politikai elitnek, „a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket”. A gazdasági, humán dimenzióval kapcsolatban pedig úgy fogalmaz: „enyhe túlzással az mondható el, hogy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának”. A centralizáltság a fejlődés gátja Természetesen a probléma nem újkeletű, mondhatni a történelem ismétli önmagát: a diktatúrában kialakult helyzet továbbélését Papp Z. Attila úgy írja le: Az elavultság, elmaradottság elsősorban az oktatásügyben érvényes döntéshozatali mechanizmusoknak, a beiskolázási arányoknak, az oktatás finanszírozásának, igazgatásának és ellenőrzésének szintjén a legkézzelfoghatóbb. Hogy csak egy példát említsünk: miközben Nyugat-Európában az oktatás igazgatását, illetve finanszírozását már a 70-es években (különösen az 1973-as olajválság következtében) decentralizálták, vagy többpólusúvá tették, addig például Romániában még az 1995-ös, viszonylag újkeletű Tanügyi Törvény is nagyon sok centralizáltságra utaló kitételt tartalmaz. Harc Trianon után Ez a központosítás volt az, mely az alapvetően rossz helyzetben lévő román rendszerbe besorolt magyar oktatást tovább sújtotta a trianoni nemzettragédia után. A két háború közötti helyzetet Enyedi Sándor úgy fogalmazza meg, hogy „Az első huszonkét év magyar vezetői olyan államkeretben dolgoztak, amely nem feltétlenül óhajtotta meggyőzni a hazai és a nemzetközi közvéleményt, hogy a magyarság kulturális törekvései iránt humánusan viseltetik”. A pontos képet pedig úgy sommázza: „egy-egy iskolánk fennmaradásáért vívott harc”. A második világháború után sem lett rózsásabb a helyzet, ugyanakkor részsikereket sikerült elérni – jelenti ki Vincze Gábor. Majd jött az 1948-as „tanügyi reform”, a „törvény az egész romániai oktatásügy számára új korszakot jelentett, de a magyar nyelvű oktatás szempontjából külön döntő jelentőséggel bír, ugyanis a törvény megszüntette az addig egyházi kézben lévő – olykor három–négyszáz éves –, elemi– és középiskolákat” – fogalmaz a szakember. Az ezt követő évtizedeket pedig olyan kifejezések jellemzik, mint a kultúrgettó, tisztogatás és romanizálás. Gyöngyszem Az egyházi iskolák ellehetetlenítése fontos sarokköve volt a romániai magyar oktatáspolitikának, hiszen ezek az intézmények mintegy mentsvárai voltak a magyarságnak. Ilyen volt a Szatmárnémeti Református Gimnázium is, melynek egyik épületébe zsúfolták bele az összes magyar diákot. Itt működik a mai napig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és itt alakult meg a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség 1991 december 1-én– derül ki honlapjukról. Azóta minden évben megtartják a Véndiáktalálkozó, amelyen minden évben több ezren gyűlnek össze azok, akik magyar oktatásban tanultak. A világ minden tájáról érkeznek A három naposra duzzadt, idén július 13-14-15-én megtartott találkozó az egyik legfontosabb közösségi rendezvénye a Szatmár megyei magyarságnak. A diákok ilyenkor a világ minden tájáról visszatérnek, Amerikától Ausztráliáig. A mostani rendezvényen jelen lesznek olyanok is, akik 70 évvel ezelőtt érettségiztek – derül ki a Szatmár.ro cikkéből. Az esemény vitathatatlan fénypontja, mikor a Véndiákok átvonulnak a gimnázium udvarán, népviseletbe öltözött jelenlegi diákok oldalán. Idén pedig az M1 is jelen lesz az eseményen. hirado.hu 2017. július 21.Az óvoda nemzetmegtartó erőA gazdaságfejlesztési programoknak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence, ehhez pedig minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy már az óvodától kezdve anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Grezsa István kormányzati biztos szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében témájú -beszélgetésén. A magyar állam 17,1 milliárd forintot költ a külhoni magyar óvodafejlesztési programra az első szakaszban, ami a Kárpát-medencében hatvan-hetven új óvoda építését és 265 meglévő létesítmény felújítását jelenti – ismertette Grezsa István. Az óvodákra figyelést a nemzetpolitikai államtitkárság indította a 2012-ben meghirdetett külhoni magyar óvodák évével, ezt kutatás követte, amelyhez minden elcsatolt nemzetrészen a program stratégiai partnerei biztosítottak forrásanyagot, így készült el a fejlesztési térkép, a megvalósításban egyházi és világi együttműködők segítenek. A program révén a vegyes házasságú családok gyermekeit is be szeretnék vonzani a magyar óvodákba, mert úgy tartják, ez az első lépés ahhoz, hogy a gyermeket magyar iskolába írassák. Az óvodafejlesztés második szakaszát is tervezik, ebben több mint ezerötszáz helyen kívánnak kialakítani óvodai játszótereket, óvodasarkokat, és lehetőség nyílik, hogy a szórvány után a tömbmagyarságban is támogassák az óvodai hálózatot. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az infrastrukturális fejlesztés mellett a módszertani, szakmai munkában is partnere a programnak, az egyeztetésekbe bevonták a megyei és helyi RMPSZ-szervezeteket, a cél érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal és a politikummal – ismertette Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke. Az eddigi tervben 14–15 fejlesztés szerepel, de a szövetséghez érkeztek még igénylések, amelyeknek remélhetőleg a program 2.0 szakaszában sikerül eleget tenni – közölte. Aki kétségbe vonja a porgram hasznát, az nem tekint a jövőbe – hangsúlyozta Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa. Kiemelte, nem minden önkormányzat partner a programban, van, ahol kilencven nap után sem kaptak kézhez egy ingatlanra vonatkozó engedélyt, de például Erdőszentgyörgyön az önkormányzat telket ajánlott fel óvodaépítésre. Nem felekezeti óvodákat, hanem magyar intézményeket építünk – szögezte le. A bürokrácia útvesztőiről beszélt Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa is, aki szerint, ha a szülők látnák, hogy anyanyelvű oktatás szempontjából van jövő gyermekeik számára, talán nem vándorolnának el. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a bánsági pozitív példákról beszélt. Hangsúlyozta, tudatosan építik a magyar iskolahálózatot, vigyáznak arra, hogy egyetlen fejlesztés se oltson ki egy másikat. Ha a szülőben sikerül az óvodában bizalmat kiépíteni a magyar oktatás iránt, ha a vegyes házasságból származó gyermekek is jó nyelvi kompetenciákat szereznek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy magyar tannyelvű elemi iskolába viszik gyermekeiket – mondotta. A vajdasági helyzetet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vázolta: óvodákat, szórvány óvodaközpontokat építenek, óvodasarkokat hoznak létre, kisbuszokat vásárolnak, Szabadkán gyakorlóóvodát létesítenek, és amióta a program elindult, a helyi közösségekben is megszületett az igény a magyar óvodára, máris vannak kérések, amelyek teljesítését a második szakaszban remélik. Azt mondta, világiak és egyháziak együtt használják ki a lehetőséget, mert mindannyian tudják, hogy az óvoda nemzetmegtartó erő. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az óvodaválasztási szokásokkal kapcsolatos további kutatások fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy minél többet fektetünk be az oktatás alsó szintjén, később annál több térül meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója moderátorként azt emelte ki: az óvoda nemcsak épületet, hanem pedagógust, pedagógusi munkát is jelent, és a jövőben ezen a területen is fejleszteni kell. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 31.Megjelent Papp Z. Attila szerkesztésében a Változó kisebbség. Kárpát-medencei magyar fiatalok. A GeneZYs 2015 kutatás eredményei c. kötetVáltozó kisebbség. Kárpát-medencei magyar fiatalok. A GeneZYs 2015 kutatás eredményei. Szerk.: Papp Z. Attila /MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2017./ kisebbsegkutato.tk.mta.hu/hirek 2017. október 5.Határon túli magyar fiatalok: a pénztelenség és a munkanélküliség a legfontosabb problémájukEzt a korosztályt nehéz ugyanazokkal az identitásra és etnikumra kihegyezett diskurzusokkal megszólítani Kerekasztal-beszélgetést szervezett Budapesten a Mathias Corvinus Collegium a kárpát-medencei magyar ifjúságról. Milyen a határon túli magyar fiatalok értékvilága, politikai részvétele, vallásossága? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vizsgált az MTA és a Mathias Corvinus Collegium GeneZYs 2015 nevet viselő kutatása, amelynek eredményeit tavaly januárban ismertették először. Zsigmond Csilla, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány budapesti ügyvezetője és a Genezys 2015 kutatást végző kutatócsoport tagja Sokszínű Ifjúság című előadásában magáról a kutatásról, és az eredményeket tárgyaló, most megjelenő könyvről beszélt. A GeneZYs 2015 célcsoportja a 15-29 év közötti fiatalok voltak, a módszertan egy kvótás mintavétel volt, amely korra, végzettségre, településtípusra nézve reprezentatív volt. Személyes megkereséssel 2700 fő vett részt a felmérésben. A kutatásra azért volt szükség, mert kárpát-medencei viszonylatban csak 2001-ben készült hasonló (MOZAIK 2001) szociológiai felmérés – mondta Zsigmond Csilla. A GeneZYs 2015 néhány fő témaköre a társadalmi mobilitás, az oktatási részvétel, gyerekvállalási hajlandóság, munkaerőpiaci életút, vallásosság, előítéletek, szabadidő-használat, migrációs hajlandóság voltak. A médiahasználatot és a digitális tájkép elkészítését emelte még ki Zsigmond a témakörökből, hiszen az elmúlt évekből igen kevés fogódzó volt. Az első eredmények közül a nemzethez tartozás kérdésében van lényeges eltérés a 2016-os Magyar Ifjúságkutatás gyorsjelentésének adataihoz képest. A kisebbségben élő magyarok részét képezik-e a magyar nemzetnek kérdésben három ország esetében csak 3-5%os eltérés volt mérhető, viszont Szlovákia esetében 86%-ról mindez 67%-ra esett vissza. Nem tudjuk a Magyar Ifjúságkutatás pontos módszertanát, mindenesetre ennek a 21%-os eltérésnek a vizsgálata új szakmai beszélgetések elindítására adhat okot – fejtette ki Zsigmond. A GeneZYs 2015 kutatásban az a kérdés is megjelent, hogy a kisebbségi magyarság részét képezi-e a többségi nemzetnek. Itt viszont azt láthatjuk, hogy a szlovákiai magyarok azok, akik legkisebb arányban gondolják azt, hogy a szlovákiai magyarok a szlovák nemzet részét képezik. A pénztelenség és a munkanélküliség, vagyis a létfenntartáshoz szükséges problémák azok, amelyek mind a négy régióban (Erdély, Szlovákia, Kárpátalja és Vajdaság) a fiatalok számára a legfontosabbnak bizonyultak. Zsigmond Csilla szerint ez jelzésértékű lehetne a politikum számára is, hogy ezt a korosztályt nehéz ugyanazokkal az identitásra és etnikumra kihegyezett diskurzusokkal megszólítani, hiszen nem ezek azok a témák, amelyek őket érdeklik. Amikor értékekről van szó, akkor pedig sokkal fontosabb a család, a barátok és ismerősök, mint a közösségi élet problémái. Illetve az adatokból az is kiderül, hogy az anyanyelven való továbbtanulást sem sorolták feltétlenül előre a problémák között. Zsigmond szerint kérdés lehet, hogy Kárpátalján az elfogadott ukrán oktatási törvény mennyire változtatja ezt meg az ott élőkben. Erdélyben a fiatalok többsége rugalmasabb munkaidőt, de alacsonyabb fizetést választana, derül ki az első eredményekből. Ezzel szemben a többi régióban inkább a magas fizetést és a kötött munkaidőt választanák a fiatalok. A könnyű drogok használata területén belül is megfigyelhető a régiók közötti különbség. Míg Vajdaságban a fiatalok körülbelül fele kipróbált valamilyen könnyű drogot, addig Kárpátalján vagy Erdélyben csak a megkérdezettek 20%-a állítja ezt. A határon túli fiatalság tekintetében hangsúlyosabb a jobbra tolódás, mint a magyarországi fiatalok esetében. Az önmagukat leginkább jobboldalinak vallóak a szlovákiai magyarok, a legkevésbé a vajdaságiak. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy miben áll a határon túli magyarok jobboldalisága, akkor azt mondhatjuk, hogy a szlovákiai magyarok esetében a legerősebben jellemző a másság elutasítása. Ez leginkább a homoszexuálisok illetve a kábítószerhasználók ellen irányul, ugyanakkor nem gondolják azt, hogy az általános rossz gazdasági helyzet az ifjúságra veszélyt jelentene, és az átlagosnál jobban rokonszenveznek az oroszokkal. A vajdasági magyar fiatalok esetében a fiatalok jobboldalisága leginkább abban mérhető, hogy kevésbé preferálják az alkotó szabadidőt, mint önmagukat kevésbé jobboldalinak valló társaik. Fontosabb számukra a cselekvő magyarság, azaz a magyar pártra való szavazás, és a magyar nyelven való tanulás. Az erdélyi, önmagukat jobboldalinak valló fiatalokra kevésbé jellemző az önállóság, pozitívabb a saját csoport, illetve a határon túli többi magyar csoport megítélése, valamint egyértelműen negatívabban viszonyulnak a többségi nemzethez. Az adatokból azt láthatjuk még, hogy a liberális nyitottság elsősorban a vajdasági magyarokra jellemző, őket követik a szlovákiai magyarok, az erdélyi magyarokra közepes szinten jellemző, a kárpátaljaiakra pedig egyáltalán nem. Azok akik politikai attitűdjüket tekintve liberálisabbak, azokra egyúttal jellemző a felnőtt világgal szembeni erősebb oppozíció is. Szlovákiai és erdélyi fiatalok esetében ez a vallási, illetve a politikai vezetőkkel szembeni ellenszenvben nyilvánul meg. A szociális biztonságot pedig elsősorban a kárpátaljai és az erdélyi fiatalok preferálják, és elutasítás a vajdasági és a szlovákiai magyarok esetében mutatkozik. Ha egy síkon szeretnénk elhelyezni a különböző régiók fiataljait, akkor a két ellentétes végpontnak Vajdaságot illetve Kárpátalját mondhatjuk. A kárpátaljaiak egy erősen hagyományos értékrendet képviselve, míg a vajdasági egy jóval nyitottabb értékrendet támogatva. A vajdasági fiatalokhoz közel helyezkednek el a szlovákiai fiatalok. Az erdélyi fiatalság esetében pedig, több kérdésben inkább közelítenek a vajdasági fiatalok által adott válaszokhoz, viszont számos kérdésben pedig a sokkal hagyományosabb értékrendet képviselik. Migráció szempontjából lényeges különbségek vannak a régiók között. Erdély esetében létező trend Magyarország, de általánosságban nagyobb többségben mennek Nyugat-Európába – mondta el Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója az előadás után tartott Változásban. Beszélgetés a Kárpát-medencei magyar ifjúságról című kerekasztal-beszélgetés keretében. Szerinte Magyarország gravitációs ereje csökkent, ez a környező országok gazdasági felzárkózásának tudható be. Kárpátalján még mindig Magyarországra való költözési hajlam. Orbán Balázs szerint a nemzetpolitikában gondolkodók körében mára konszenzus van arról, hogy nem jó folyamat az, hogy a határon túli fiatalok szülőhelyükről elvándorolnak, még akkor is, ha adott esetben Magyarországról van szó. Cél tehát így az lehet, hogy az adott régiók magyarságmegtartó képességet növeljük. Megemlítette továbbá azt is, hogy a kettős állampolgárság egyrészről segíti a magyarság megmaradását, de ezzel együtt az elszívó erőt növelte. Orbán Balázs szerint a magyar nemzetpolitika akkor lesz erős, ha egy gazdasági lábat is növeszt magának. Nem elég etnikai illetve kulturális folyamatokat elindítani. Akkor lesz Kolozsváron vagy Pozsonyban jó magyarnak lenni, ha gazdasági szempontból is megéri magyarnak lenni. A nemzetpolitikának így nemcsak kulturális és etnikai, hanem gazdasági kérdéssé is kell válnia. Ha Magyarország nem versenyképes, akár a környező országok tekintetében is, akkor nincs sok esély – tette hozzá Talpas Botond, az Igen tessék! Egyesület elnöke. Szerinte először a környező országokban kell Magyarországnak teljesítenie ahhoz, hogy EU-ban is versenyképes legyen. Talpas kiemelte még az internet, illetve a kommunikáció fejlődését, amely segíti a magyar nyelv használatát a kisebbségben. A határon túli magyarság sokkal inkább informált a magyar közéletet illetően, mint eddig volt. Szerinte érdekes dolog lesz az, amikor felnő az a generáció, aki ugyanazokat a médiaorgánumokat fogyasztotta fiatalkorában, mint az anyaországi fiatalság. A kerekasztal-beszélgetésen kitértek az elfogadott ukrán oktatási törvényre is. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet igazgatója szerint a 2015-ös kárpátaljai tendencia megváltozott, akkor a magyar fiatalok jelentős része a többségi nyelvű tanintézményekben vett részt oktatásban. Ma a magyarul tanulók százalékos aránya megnőtt. Jelenleg a felsőfokú oktatásban is körülbelül fele-fele arányban tanulnak kisebbségi illetve többségi nyelveken. Ha a jelenlegi oktatási törvény így marad, az a kárpátaljai magyarság teljes asszimilációját jelentheti. Papp Z. Attila szerint fontos megjegyezni, hogy a környező országok esetében nemzetállamokról van szó. A többségi nyelv identitásképző erő is így egyben. Illetve azt is ki kell emelni, hogy ha a közeg nem szimpatikus az adott fiatalnak, akkor a nyelvet is nehezebben tanulják meg. Azaz, amíg a kisebbség negatívan viszonyul a többségi nemzethez, addig az adott ország államnyelvének elsajátítása nehézségeket fog szülni. Amikor arról beszélünk, milyen nyelven tanulnak, akkor fontos figyelembe venni a szociális helyzetet – tette hozzá Bauer Béla, a Századvég Alapítvány vezető kutatója. Kiemelte, hogy a magyar nyelvű iskolák nemcsak a magyar nyelvű tanításról szólnak, hanem a tradíció, ünnepek, hagyományok átadásáról is. Az ukrán nyelvtörvény így megkérdőjelezi a jelenlegi identitás-viszonyokat is. Novák Péter / Transindex.ro lapozás: 1-30 | 31-47
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
